A LISTEN/NOTIFY a Postgres beépített pub/subja, és tényleg jó. Csakhogy a NOTIFY commitkor egy globális zárat fog, ami libasorba állítja a notifikáló tranzakciókat: 32 kliensnél 24 759 helyett 1708 TPS-t mértem. Megnéztem, kinek van igaza a Recall.ai és a DBOS vitájában, és mit javít a PostgreSQL 19 – és mit nem.
A HEALTHCHECK-től sokan önjavító konténert várnak, pedig a sima Docker az unhealthy állapotra nem reagál: nem indít újra, nem állít le, csak átszínezi a docker ps kimenetét. Kipróbáltam, ki olvassa valójában ezt a státuszt, ki cselekszik belőle, és ki az, aki soha le sem futtatja.
A service worker indulása a hálózati kérés elé állhat. A navigation preload párhuzamosítja a kettőt – de cache-first stratégiánál felesleges forgalmat is okozhat.
Négy crypto.pbkdf2() hívás, és ugyanaz a fetch() 524 ms helyett 2217 ms. A dns.lookup() ugyanis nem hálózati I/O, hanem blokkoló getaddrinfo a libuv négyszálas threadpoolján – ugyanott, ahol az fs, a crypto és a zlib dolgozik. Megmértem, mi történik, és megnéztem, mit lehet tenni ellene.
A @floating-ui/dom-ot hetente 80 milliószor töltjük le, hogy tooltipeket és dropdownokat pozicionáljunk JavaScriptből. A Firefox 147 óta mindhárom nagy böngésző tudja ugyanezt natív CSS-ből: anchor positioning, automatikus átfordulással a viewport szélén, görgetéskövetéssel, top layerrel. Megnéztem, mit tud, és hol vannak a csapdái.
A böngésződ 2024 óta minden kéréssel felajánlja a zstd tömörítést, idén februártól már a Safari is érti. Közben az nginx 1-es szinten gzipel, a Node brotlija alapból maximumon ég, a Cloudflare-nél pedig az Enterprise csomaghoz jár a gzip. Megmértem, mit tudnak a tömörítők – a defaultok nem a barátaid.
A Set új halmazműveletei végre kiváltják a kézzel írt filtereket, de az intersection() sorrendjét a kisebb bemenet dönti el. Megnézzük, miért, és hogyan fér bele egy Map, miközben egy Array nem.
Bekapcsolod a trust proxy-t, mert proxy mögött vagy — és ezzel a req.ip-t a kliens X-Forwarded-For fejlécére bízod. Miért a true a legrosszabb beállítás, mit válassz helyette, és hogyan kerülhető meg vele az egész rate limited.
A git bisect run automatizálja a regressziókeresést, de egy buildhiba könnyen hamis bűnöst gyárt. Így használd helyesen a 125-ös kilépési kódot.
A V8 háromféle adatszerkezetet rejt egy JavaScript-string mögé: flat, cons és sliced. Ettől a += olcsóbb, mint a régi tanácsok állítják, a substring() viszont képes 200 megabájtot életben tartani húsz karakterért. Lemértem.
A sendBeacon() true értéke csak sikeres sorba állítást jelent. A 64 KiB ráadásul közös keepalive keret – és ettől még a szerver semmit sem kapott meg biztosan.
Ha egy npm csomag ESM-ként és CommonJS-ként is megjelenik, a Node mindkét buildet betölti: két osztály, két singleton, bukó instanceof. A dual package hazard anatómiája – és ahogy a require(esm) meg a module-sync feltétel pontot tesz a végére.
A hidden="until-found" kereshetővé teszi a becsukott tartalmat, a beforematch pedig szinkronban tartja a komponenst. A dobozmodell és egy régi CSS-reset viszont könnyen elrontja.
A videók, PDF-ek és folytatható letöltések mögött álló HTTP Range kérés nem csak egy slice: a 206, 416, suffix range és If-Range apró részletei számítanak.
Az actual time egy átlag, nem összeg, a Buffers érték felfelé gyűlik a plan fában, és a sima EXPLAIN ANALYZE nem méri a szerializációt – három valós Postgres 17-es példával.
A JavaScript Unicode v flagje halmazműveleteket és több kódpontból álló emoji-sorozatokat hoz a regexekbe. A negált property escape-eknél azonban a jelentés is változhat.
A process.nextTick() nem ugyanaz, mint egy mikrofeladat: külön Node-sora van, és egy rossz rekurzióval elnémíthatja az I/O-t.
Tíz másodperc néma csend minden konténerleállításnál, aztán egy erőszakos kilövés. Ez nem lassú cleanup, hanem a Linux PID 1 különleges viselkedése — és egy gyors kernel-szintű teszttel pontosan megmérhető, mekkora a különbség.
A CSS @scope nem izolál teljesen, viszont a kaszkádba beemeli a DOM-beli közelséget. Ezért egy belső komponens szabálya ugyanazzal a specifikációval is nyerhet.
Lefuttattam a net kedvenc V8-rémtörténetét: a property-sorrend szinte semmit nem számított. Ami tényleg ötszörösére lassította a kódot, egy ártalmatlannak tűnő delete volt – és a V8 forráskódjában egy konkrét szám is előkerült közben.